Nagy szándékú apró dolgaink
Tenni a jóért s ez a szép
Kikaparjuk a föld alól
A fémet a felhők mögül a fényt
Csákányainknak elveszi élét
A föld szívéig átfagyott agyag
Faragjuk tenyerünk kérgét
Nem sírunk soha a szépért
Érte csak tenni s küzdeni szabad
Ha nem lennénk mi ki ásna árkot
Ki vinne vállain zsákot
Ki öntene az elképzelésnek
Acélvázat könnyű szárnyakat
Ki lenne az aki a nyárnak
Tikkadt melegét hordozná arcán
Ki adna lelket a gyárnak
Ki adna arcot a pusztaságnak
Ki szolgálná istenét balgán
Ki állná el a kegyeltek elől
Útját a homályos árnynak
Ki hallaná ha pihenni ledől
Vijjogását a szalmazsáknak
Ki restellné s tagadná másnak
Ahol lakik szegényes negyed
Ki vetne porhanyós ágyat
A földbe ki szórna éltető szemet
Hórihorgas nagy álmainkat
Ki rakná körbe fénnyel
Szisszenésekre robbant
Kiáltásainkat
Ki rejtené el
Ki ásná fel az elsüllyedt világ
Ősi tárgyait
Ki rakná meg a dünnyögő kohók
Tűztartályait
Ki húzná ki a gőzkazánokból
A meddő tüzet
A jószág alól az almot
S a jászolba ki hordana
Illatos füvet
Ki szedné össze a kukákat
Ki ásna kertet olcsón
S ki hagyná ott ujjai nyomát
A kocsisbortól
Kiürült korsón
Nagy szándékú apró dolgaink
Tenni a jóért s ez a szép
Kikaparjuk a föld alól
A fémet a felhők mögül a fényt