| Versek : Ismeretlen költő: Óda a Magyar Ifjúsághoz |
Ismeretlen költő: Óda a Magyar Ifjúsághoz
Ó, magyar ifjúság, hányszor keltem ki ellened keserűen és megvetőn, s néha gyalázva is, hogy züllött vagy, tudatlan és léha, hogy rá se hederítesz, mi forr körülötted, s nem nyitod meg szíved, csak futó gyönyöröknek. Hogy ereidben víz csörgedez, vagy káposztalé, hiszen nagy célokért nem tudsz halni, de élni sem...
S akkor, október 23-án... Mi történt akkor? Ki foghatja fel? Ahogy néhány óra alatt megőszülhet a fej rászakadt gyásztól, néhány óra alatt te férfi lettél, s a nemzet helyett érett ésszel s elszántan cselekedtél, s mikor nem volt elég a higgadt szó s a tiszta gondolat, hőssé magasodtál egy szempillantás alatt.
Gondolat helyett áldoztál kifröccsent agyvelőt. Elsöpörted a sandaképű hóhért, és szívdobogás helyett adtál kibuggyanó vért. Láttalak küzdeni tankok s páncélkocsik ellen, a félelem árnyát sem láttam rezdülni szemedben, büszkén bámultalak, és lángragyúlt az arcom, harc közben meglöktél, és azt mondtad mosolyogva: “pardon!" Hol vagy? Belekiáltom a kérdést az üvöltő téli szelekbe, talán egy Sándor utcai ház kertjében alszol eltemetve jeltelen sírban. Az vagy nekem, mint Jean d'Arc s a többi szentek, kik népüket megváltani a kínhalálba mentek. Életed, mint az övé szennyből és bűnből nőtt meg óriásra. Ki voltál? tudja a nép, s jeltelen sírodból testedet a tíz körmével is kiássa.
(Néhányan a vers szerzőjét Képes Gézának gondolják.)
| |