Árnyékra vetődött a Societas

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) értetlenül áll a Societas nyilatkozata előtt, ami a felsőoktatási törvény módosításának koncepciója kapcsán hiányolja a társadalmi egyeztetést – közölte Stágel Bence az IKSZ elnöke. A KDNP ifjúsági szervezetének vezetője kiemelte: a 2002-2010 közötti kormányzati időszakkal ellentétben az új oktatásirányítás valós egyeztetésre és párbeszédre törekszik a hallgatókkal, a hallgatói érdekképviseleti szervezetekkel, valamint a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteivel.
A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a fiatal szocialisták interneten közzétett nyilatkozata kapcsán, amelyben sérelmezik, hogy a kormány titokban készíti elő a felsőoktatási törvényt, utalt arra, hogy az oktatásért felelős államtitkárság csak november 2-án hozza ugyanis nyilvánosságra új felsőoktatási törvény koncepcióját.
Az IKSZ önmérsékletre és önvizsgálatra szólítja fel a Societast, hiszen az MSZP ifjúsági szervezete az elmúlt években nem szólalt meg és nem tiltakozott akkor, amikor előzetes konzultáció nélkül tandíjat vezettek be a felsőoktatásban, amikor a hallgatók utazási kedvezményeit megszüntették, vagy amikor a felsőoktatási szakkollégiumok állami normatíváját drasztikusan csökkentették. Az IKSZ álláspontja szerint a felsőoktatásban az új kormány által szorgalmazott párbeszédre és kiegyensúlyozott szabályozásra van szükség, nem pedig felelőtlen riogatásra és hangulatkeltésre.
kdnp.hu
|